"Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomába eredni."
Walt Disney
Tisztelt Látogató! Oldalunk fejlesztés és tárhelyváltás alatt áll, ezért néhány funkció jelenleg nem elérhető. Megújult külsővel és tartalommal várunk mindenkit a
A Magyar Terepjárós Egyesületek Szövetsége, a tag egyesületei közreműködésével, immáron nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Nemzeti 4x4 Trophy Bajnokságot. 2009-ben ez a sorozat egy másik néven is fut: II. Rainproof Kupa Versenysorozatként. A bajnokság hat fordulóból áll. A versenyzőpárosok külön- külön nevezhetnek az aktuális forduló versenyére, a bajnokságba való nevezésük pedig az első verseny után automatikussá válik.
Abszolút értékelésben a Perge György - Kimbauer Ernő páros nyerte a Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei Rally Bajnokság ezévi első futamát Mitsubishi Lancer EVO VI-os versenyautójukkal. Az idén Borsodban először kerül megrendezésre ez a versenysorozat, első állomása az Aggteleki karsztvidék közelében, Szőlősardó és Perkupa között, aszfalton debütált.
A Miskolci Kocsonyafesztivált az éven 9. alkalommal rendezték meg. Honnan is lett ez az ötlet kitalálva? Mi történt most 2009-ben? Mindjárt elmeséljük!
Az MNASZ Autós Gyorsasági Bizottsága 2009. február 4-én közleményben tudatta az autósport-kedvelő közönséggel, hogy az idei Parádsasvári Hegyi Verseny financiális okokból nem kerül megrendezésre.
A részletes informáciokat az mohoha újság linkre kattintva olvashatjátok.
Ha ezzel probléma lenne,akkor az alábbi linken elérhetitek!
A 2009-es autósport évad megnyitóját rendezte meg az MNASZ Sportbírói Bizottsága a Sportok Házában február 7-én. Népes számú érdeklődő és a tagság hallgatta meg a Szövetség vezetői részéről tartott 2008-as értékeléseket, valamint tájékoztatást a 2009-es év terveiről, elvárásairól.